Az eseményről

Az EmpowerHER Balaton az egyetlen női üzleti konferencia a Balaton-felvidéken, amely összehozza a vállalkozónőket, női vezetőket, szakembereket és kreatív alkotókat.

A rendezvényt a BENT Egyesület tagjaiként álmodtuk meg, és 2023 óta minden évben megrendezzük – büszkék vagyunk rá, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak, kapcsolódnak, inspirálódnak és visznek magukkal értékes élményeket, kapcsolatokat és ötleteket.

Az EmpowerHER Balaton célja, hogy erős női közösséget építsen, ösztönözze az együttműködést, tudásmegosztást és kapcsolatépítést – mindezt inspiráló környezetben, aktuális, valóban hasznos témák mentén.

Az esemény különlegessége, hogy az elméleti inspiráció mellett gyakorlati megoldásokat is kínál – az EmpowerHER Balaton üzleti konferenciának köszönhetően minden résztvevő valódi lendületet kaphat a saját életében, munkájában, vállalkozásában.

Az EmpowerHER Balatonon az előadások, kerekasztal-beszélgetések és workshopok nemcsak tudást adnak, hanem lehetőséget teremtenek a személyes és szakmai fejlődésre is. A programok fókuszában olyan kulcstémák állnak, mint:

  • fenntartható vállalkozásépítés,
  • női vezetői szerepek és kihívások,
  • mentális és fizikai egészség,
  • generációk közötti együttműködés,
  • és társadalmi felelősségvállalás.

Nézd meg kikkel találkozhatsz idén!

röviden a Programról

2026-ban az esemény alcíme “Változtatni ér” a konferencianapra választott témáink a női életutak fordulópontjait, dilemmáit és belső folyamatait helyezik a középpontba. A kerekasztal-beszélgetések az újrakezdés bátorságát járják körül – különösen akkor, amikor már van mit kockáztatni –, és azt, hogyan válhat a megszerzett tapasztalat valódi erőforrássá egy új irányban.

Kiemelt szerepet kap a hibákhoz való viszonyunk: hogyan tanulunk belőlük, és miként állunk fel újra és újra. Szó esik a folyamatos változásról mint lehetséges életformáról, valamint arról is, hogy a tökéletlenség nem gyengeség, hanem fejlődési lehetőség – még egy olyan világban is, ahol többnyire a „kész” és „szép” eredményeket látjuk.

A beszélgetések egyik központi szála az önelfogadás: hogyan tudunk kapcsolódni önmagunkhoz a változások, kihívások és újratervezések közepette. Ez a tematikus ív adja a nap gerincét, és teremti meg a teret az őszinte, mély és inspiráló párbeszédekhez.

inspiráció - új nézőpontok, személyes és szakmai történetek

Egy kis ízelítő abból, hogy mivel készülünk:

Keynote előadóinktól megismerhetünk mindent felborító döntéseket, a változást feldolgozó eszközöket és támogató módszereket. Célunk, hogy bemutassunk nem vagy egyedül és képes vagy változtatni legyen ez belső motiváció vagy a környezet hatása.

Egyik előadónk, Véber Zoltán, a FranklinCovey üzletfejlesztési vezetője és senior teljesítményfejlesztési tanácsadója, arról fog például beszélni, hogyan lehet a folyamatos változást és a váratlan zavarokat nem fenyegetésként, hanem ugródeszkaként használni – egy olyan új és egyszerű FranklinCovey-keretrendszert bemutatva, amivel bárki tudatosan és bátrabban reagálhat a változásra. 

Motiváció - Kerekasztal-beszélgetések, tapasztalatcsere, közösségi lendület

Első kerekasztal-beszélgetésünkben egyből a változás, változtatás mélyére ásunk.

Amikor már van mit kockáztatni

Egyre több nő dönt úgy érett szakmai és élettapasztalattal, hogy új irányba fordítja karrierjét vagy vállalkozását. De miben más az újrakezdés akkor, amikor már felelősségek, egzisztencia és identitás épült a korábbi útra? A beszélgetés az életszakaszváltás bátorságáról, a kockázat újraértelmezéséről és arról szól, hogyan válhat a tapasztalat a legnagyobb tőkévé egy új kezdetben. 

Motiváció - Kerekasztal-beszélgetések, tapasztalatcsere, közösségi lendület

A KÖVET Egyesület szakmai szervezésében inspiráló példákat ismerhetünk meg arról, hogy a legkisebb változtatások is messzire gyűrűző hatással lehetnek.

Minden csepp számít

A rugalmasság, a hosszú távú gondolkodás és az erőforrásokkal való tudatos gazdálkodás ma már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem üzleti felelősség is, a víz folyamatos alkalmazkodása jó metaforája a vállalkozások működésének is. A víz minden vállalkozást érint – még ha nem is mindig vesszük észre. A beszélgetés azt járja körül, hogyan kapcsolódik össze a térség jövője, a vállalkozások működése és a felelős vízhasználat. 

Motiváció - Kerekasztal-beszélgetések, tapasztalatcsere, közösségi lendület

Flow Alapítvány szakmai koordinálásában valósul meg következő a beszélgetés.

A változás ma már hullámvasút-szerű életforma, amelyen megtanulhatunk jól utazni

Három inspiráló nő történetén keresztül azt vizsgáljuk, hogyan lehet a radikális változásokat bátran felvállalni. Hogyan nézhetünk inspiráló lehetőségként a folyamatos változásra és az újratervezés kényszerére? Talán úgy, ha elfogadjuk, hogy a folytonos változás nem rendkívüli állapot: mára a hullámvasút lett az életforma. Ez nem feltétlenül kellemes, de megtanulhatunk biztonsággal és kíváncsisággal utazni rajta.

Motiváció - Kerekasztal-beszélgetések, tapasztalatcsere, közösségi lendület

A siker jelentése életünk során folyamatosan változik. 

Ki mondja meg, hogy sikeres vagy? 

Karrier, család, vállalkozás, ismertség, pénzügyi eredmények vagy belső egyensúly? 3 fiatal vállalkozó, akik egyáltalán nem szokványos utat járnak, sokat tanulhatunk abból, hogy nekik mi a siker. Nem kutatásokat mutatunk, hanem megkérdezzük őket.

Motiváció - Kerekasztal-beszélgetések, tapasztalatcsere, közösségi lendület

Vezetővé válni nem csupán új pozíciót jelent, hanem új gondolkodásmódot is. 

Megérkezni vezetőként

Milyen belső változások kellenek ahhoz, hogy valaki magabiztos vezető legyen? Hogyan alakul át az önbizalom, a döntéshozatal és a felelősségérzet az évek során? Mit kell elengedni ahhoz, hogy vezetővé válj? Három vezető személyes története arról, hogy mit jelent számukra a folyamatos fejlődés.

tudásátadás - gyakorlati Workshopok, azonnal használható eszközök

Workshopjaink azoknak szólnak, kik nemcsak inspirációt keresnek, hanem eszközöket is. Trénereink idén is professzionális és exkluzív tudást hoznak a Balatonhoz. A konferencia napon, a már megszokott módon, két idősávban is tervezünk mini tréningeket.

Az első idősávban, 11:30-12:30-ig, inkább a befelé forduláson, az önvizsgálaton lesz a hangsúly.

mindenki boldog szeretne lenni. ez lehetséges?

Nelly a Boldogság 7 lépésben c. könyve módszertanának rövid bemutatásán keresztül végigvezet a boldogságkeresés sajátos folyamatán, hogy megtaláld a saját utad.

Találd meg a hangod:
a saját történeted ereje

Van az a történet, ami nemcsak bemutat téged, hanem egyből kapcsolódást is teremt a hallgatósággal. Segít megérteni, miért érdemes hozzád, a vállalkozásodhoz vagy az ügyedhez kapcsolódni.

Elveszett harmónia - Hogyan találunk vissza önmagunkhoz?

Réka egy élményelőadáson
és vezetett meditáción keresztül segít neked saját élményt szerezni arról, hogyan indulhat el a valódi belső változás.

tudásátadás - gyakorlati Workshopok, azonnal használható eszközök

Workshopjaink azoknak szólnak, kik nemcsak inspirációt keresnek, hanem eszközöket is. Trénereink idén is professzionális és exkluzív tudást hoznak a Balatonhoz. 

A második idősávban, 16:30-17:30-ig, már több gyakorlati tudást szerezhetsz, amelyet később jól hasznosíthatsz a vállalkozásod, karriered építése során..

 

Mi érdekli a Z és Alfa-generációt?

Áron, a Pintguru, bemutatja, hogy milyen felületek és kiaknázatlan lehetőségek vannak a Z és Alfa-generáció felé történő kommunikációban és hirdetésben.

Kiegyensúlyozottság lépésről lépésre

Hétköznapi mindfulness praktikák kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Kihez is beszélek? - kommunikáció csapdái

Bárhogyan és bárhol kommunikálsz, ne kezdj bele, amíg nem ismered a közönséget, akikhez szólsz! Szilvi abban segítek néhány konkrét gyakorlattal és ötlettel, hogy megértsd, mi miért fog (vagy épp nem fog) működni.

Változtatni ér. De miért olyan nehéz?

A workshop során megismerkedhetsz a változás pszichológiájával, a változásgörbével és a Harvard kutatásaira épülő „változás-immunitás” modelljével, amely segít megérteni a láthatatlan belső erőket, amelyek sokszor észrevétlenül fenntartják a jelenlegi helyzetünket.

Egyes programelemek kialakítása és a szereplők felkérése még folyamatban van.
A programváltozás jogát fenntartjuk.

a helyszín

Idén ott leszünk Balatonfüred szívében, az Ybl díjas épületben, amit Pázmándi Margit építész tervezett.

A Danubius Hotel Annabella a Balaton-felvidék ikonikus konferencia- és wellnessélményközpontja, ahol a frissen megújult prémium szobák, 8 exkluzív rendezvényterem és saját privát Balaton-parti strand is garantálja az emlékezetes élményeket.

éld át újra a 2025-ös empowerher balaton legjobb pillanatait

Nézzétek meg, hogyan látta az idei eseményt kiváló fotósunk Máté Beáta, akinek köszönhetően már képekben is fel tudjuk idézni az EmpowerHER Balaton 2025 üzleti konferenciát.

Ilyen volt az első 2023-ban

Soha nem felejtjük el az elsőt, és milyen jó, hogy még videó is készült róla, amit újra és újra visszanézhetünk. 

Nézd meg a 2024-es összefoglalót is!

A folytatást sem érdemes kihagyni, mert ebben a sorozatban a második rész legalább olyan jó volt, mint az első. 

Szívesen támogatnád a rendezvényünket?

Szeretnéd növelni vállalatod, márkád láthatóságát, új üzleti kapcsolatokat építenél a Balaton-felvidéki üzleti életben?
Az EmpowerHER Balaton több mint egy rendezvény – közösséget és hagyományt teremtünk. Légy részese ennek a történetnek, és csatlakozz hozzánk támogatói partnerként!

A szervezőkről

A BENT Egyesület 2019-ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja és támogassa a nők által vezetett vállalkozásokat a Balaton-felvidéken.

Nagy utat tettünk meg azóta és örömmel tapasztaljuk, hogy szakmai és szabadidős programjaink egyre többek  tetszését nyerik el a Balaton-felvidéki régióban.

Támogatóink

Köszönjük, hogy velünk vagytok!
Támogatóinknak köszönhetően valósulhat meg az EmpowerHER Balaton évről évre. Jó érzés tudni, hogy hisztek bennünk, a női közösség erejében és abban, amit együtt építünk.

fő támogatóink

Akik nélkül nem jöhetett volna létre az idei EmpowerHER Balaton női üzleti konferencia.

Ezüst fokozatú partnerek

bronz fokozatú partnerek

Kiemelt partnereink

együttműködő partnereink

Akik nélkül nem lenne professzionális az idei EmpowerHER Balaton női üzleti konferencia.